Sok szülőtől hallom, hogy nem alszik a pici babája éjszaka, vagy hajnalok hajnalán fent van és nem alszik vissza. Ilyenkor legtöbbször kiderül, hogy ezek a gyerekek külön szobában vannak a szüleiktől, mondván, hogy a gyereknek meg kell tanulnia külön aludni a szüleiktől, mert különben nem fog külön ágyba, külön szobába átszokni soha. Ez a gondolkodás számomra annyira furcsa. Én elhiszem, hogy nagy divat csili-vili szobácskát csinálni a gyereknek, csak azt nem értem, hogyha 10 hónapig együtt élt az anyával, szó szerint eggyek voltak, akkor miért kéne azonnal beraknunk őt egy külön szobába, amint megszületik?
Nem elég Neki az, hogy ki kellett jönnie onnan a biztonságot nyújtó, oltalmazó környezetből, az anyaméhből? Ahol minden egyes anyai lélegzetvételt, szívdobbanást együtt élt meg az anyukájával?
Most meg kijött ebbe a hatalmas nagy, hangos világba, ahol vakít a fény, minden sokkal hangosabb és az egyetlen ismert személy sincs ott Vele éjszaka. Nem érzi anyukája szívdobogását, szuszogását,illatát. Miért kéne Neki akkor tudni aludni egyedül? Mi sem tudunk idegen helyen úgy aludni, mint a megszokott ágyunkban. Mi is forgolódunk, ébren vagyunk idegen helyen fél éjszakákat, pedig mi felnőttek vagyunk. Igaz, az az Ő ágyacskája, szobácskája. De Neki az egy idegen hely!Három gyerek anyukájaként büszkén mondhatom, hogy egyik gyerekünk sem sírt éjszakánként, az első naptól kezdve, hogy hazajöttünk a kórházból végig aludták az egész éjszakát. Nem gondolom, hogy ez csak a jó géneknek köszönhető. Biztos vagyok benne, hogy ez elsősorban azért volt, mert a sok elvárások és megfelelések helyett az anyai érzéseimre és ösztöneimre hallgattam. Így 3 gyerek mellett sem voltam soha olyan fáradt, mint sok anyuka egy gyerekkel. Ehhez a titok csupán annyi volt, hogy minden szabályt felrúgva magunk mellé vettük a kisbabánkat a férjemmel közös ágyba és így folyamatosan tudtam figyelni minden kis mozdulatára, szuszogására, Ő pedig az enyémre. Ezáltal békésen, nyugodtan tudott aludni, ahogyan én is. Ha valami aprócska gond adódott, azonnal fent voltam, mert az anyai radar minden szerkezetnél jobban és gyorsabban jelez. Ez azokra a kisbabákra érvényes, akiknél már mindent kipróbáltál, és biztos vagy benne, hogy nem éhes, nem szomjas, nincs tele a pelusa és persze nem is fáj a pocakja, valamint teljesen egészséges és mégis csak üvölt és üvölt és bármit csinálsz nem hagyja abba a sírást.Azon pedig ne aggódj, hogy egész életében ott marad köztetek a baba. Eljön az az idő, amikor már elég nagy ahhoz, hogy szoptatás után nem akar egyből elaludni, akkor tedd be az ágyába és próbáld ott elaltatni, de ha lehetőséged van rá, akkor abba a szobába, ahol Ti is alszotok a pároddal. Ezzel a módszerrel először lehet, hogy csak kis időt alszik az ágyában és aztán ki kell vissza venned az ágyatokba, de hidd el mindig egyre többet és többet fog az ágyában maradni, aztán már csak azt veszed észre, hogy lefektetésnél már Ő megy az ágyacskájába és reggelig fel sem kel onnan. Persze egy nagyon fontos szabály, hogy éjszaka bármit is kell, hogy csinálj a gyermekkel a legkisebb fény mellett tedd ezt és a lehető legóvatosabban és egyben a leggyorsabban. Éjszakánként nincs játszás és beszélgetés a babával, mert akkor azonnal kipattan a szeme, mintha reggel lenne és órákig nem tudod visszaaltatni.
Amikor pedig magától gondolja azt, hogy hajnali ötkor, hogy Ő nem alszik tovább. Akkor mond meg Neki, hogy még éjszaka van és ilyenkor még nem kelünk fel és feküdj vissza aludni, csinálj úgy, mintha aludnál és hidd el vissza fog aludni és egy pár nap múlva eszébe sem jut hajnalba felkelni,mert látja, hogy nem foglalkozik Vele senki. Ez egy bevált módszer, amikor valamelyik gyermekem hajnali bagoly akart lenni ezt csináltam és pár nap múlva reggelig fel sem kelt.
Összegezve: ezzel az írásommal, csak annyit szerettem volna, hogy elsősorban saját magad érzéseire és a gyermekedre figyelj és NE arra, hogy mások mit szólnak a dologhoz, vagy mi a trend.
|
